ÉPÍTSÜNK EGYÜTT ISKOLÁKAT MADAGASZKÁRON!

Minden embernek biztosítani kell a tanuláshoz való jogot. Mégis pont ott, ahol a leginkább szükség lenne rá, sajnos nincsenek meg a megfelelő feltételek. Oktatás nélkül pedig kevés az esély egy jobb élethez. Együtt, közösen azonban rengeteget segíthetünk!

​​

A Tsara Project-tel azt a célt tűztük ki, hogy Madagaszkár falvaiban, az oktatási minisztérium által elfogadott tantermeket építsünk fel a helyi közösség szoros együttműködésével. Az első épület 2019. első felében már el is készült. A munka itt még nem áll meg, hiszen a ti adományaitokból még számos iskolát szeretnénk a térségben felépíteni, illetve felújítani.

Magyarként miért éppen Madagaszkáron szeretnénk segíteni?

Gyakran kérdezitek tőlünk, miért Madagaszkáron akar néhány fial segíteni, miközben saját hazájukban is elkélne a segítség...a válasz könnyebb, mint gondolnátok: itt érintett meg minket először, hogy segítenünk kell. Ez egy érzés, melyet, csak akkor tudsz megérteni, ha személyesen is átérzed. Mi úgy érezzük, nekünk itt kell tennünk valamit. 

KIK IS VAGYUNK MI?

Egy madagaszkári nyaralással kezdődött minden 2018 őszén. Jártunk már a világ számos pontján, de a madagaszkári állapotok mindkettőnket megdöbbentettek. Ennek ellenére kevés helyről tudjuk elmondani, hogy ennyire jól éreztük volna magunkat, mint Észak-Madagaszkáron. Magával ragadott bennünket az ország bája, nyitottsága és az itteni emberek mérhetetlen hálája. Nem volt kérdés, hogy valamit segítenünk kell, adni. Így született meg a Tsara Project, egy helyi barátunk Raissa segítségével, aki jelenleg az ottani ügyek intézésben segít. Sok-sok tervünk van még a jövőre nézve, mert van kikért és miért dolgoznunk!

Spaits Péter

Alapító

Raissa Mkikadi

Helyi ügyek

Széll Stella

Kuratórium elnöke

BÜSZKESÉGÜNK,

AZ ELSŐ FELÉPÜLT ÓVODÁNK!

Támogatnád munkánkat? Nem kérünk tízezreket. 2000 Ft támogatással már rengeteget teszel azért, hogy programjaink megvalósuljanak!

Subscribe to our bi-weekly newsletter and stay updated about our projects!

Íme első videónk, melyet 2018 június elején forgattunk, az első ovink megnyitása alkalmából. Külön köszönet a Fita Productions irodának a szuper videóért! Fitah Productions egy helyi, Diego Suarezben működő fotó és videó ügynökség: https://www.facebook.com/fita.sp.1!

 

+36306049320

+36306022455

Cím: 1067 Budapest, Csengery utca 49.

©2019 by Tsara Project. All photos on our website are owned by Tsara Project Foundation.  Proudly created with Wix.com